Ahhoz, hogy a most megszokott életszínvonaladat passzív éveidben is fenn tudd tartani, ma már elengedhetetlen pontosan tisztában lenned azzal, a nyugdíj előtakarékosság mely eszközeivel érdemes élned. Sokan még mindig abba a hibába esnek, miszerint az állami ellátástól várják a megoldást, ám ha még hosszú évek, netán évtizedek választanak el a nyugdíjtól, akkor azzal kell számolnod, hogy a mostani keresetednél jóval kevesebbet kapsz majd kézhez. Ezt a legkönnyebben úgy tudod elkerülni, ha már idejében leteszed a voksod egy olyan öngondoskodási forma mellett, amivel kellő mértékű nyugdíj előtakarékosságot tudsz elérni.
Szerencsére ma már tucatnyi eszköz áll a rendelkezésedre ehhez, ráadásul találhatsz köztük olyat is, amivel alacsony kockázat mellett érhetsz el akár infláció feletti hozamot is. Ilyen például az adó-visszatérítéssel támogatott nyugdíjbiztosítás. Egy másik jó lehetőség pedig az állampapír. Amennyiben utóbbi mellett határozol, akkor gyakorlatilag minimális ráfordítással is biztos helyen fialtathatod megtakarításod, végül pedig könnyedén felhasználhatod állami ellátásod kiegészítésére.
Miért fontos a nyugdíj előtakarékosság?
Miképp az egészségügyi rendszer finanszírozása, úgy az idősek nyugellátásának kiutalása is a társadalombiztosítási rendszer feladata hazánkban. Míg évtizedekkel ezelőtt ez a struktúra aránylag jól működött, mára a felosztó-kirovó rendszer elérte határait. Ennek egyszerű az oka, tudniillik a kifizetések fedezete mindig az éppen aktív dolgozók járulékaiból és adóiból tevődik össze. Azonban a társadalmunk, hasonlóan a többi fejlett országéhoz, fokozatosan öregszik, emellett pedig az is tetézi a problémát, hogy a gyermekvállalási kedv folyamatosan csökken. Ennek eredményeképp a fogyatkozó aktív dolgozói rétegnek egyre több idős ellátásáról kell gondoskodnia. Ez azonban csak egy határig lehetséges, azt átlépve a nyugdíjkorhatár emelése és az ellátás reálértékének csökkentése következik. Ha ennek hatásait szeretnéd elkerülni, meg kell találnod azt a nyugdíj előtakarékosságot, amivel megteremtheted időskori anyagi biztonságodat. A jó hír, hogy biztosan létezik az a konstrukció, amivel kiváló eredményeket érhetsz el, ugyanakkor ennek felkutatása sokszor komoly kihívást jelent.
Nyugdíj előtakarékosság alternatívák – milyen megoldások közül választhatsz?
Ahogy arra már az elején is kitértünk, léteznek olyan formák, amikkel a befektetett pénzünk inflációt meghaladó mértékben kamatozhat, ráadásul a felhalmozott összeg gyakorlatilag bármikor szabadon hozzáférhető. Ilyen például az állampapír, ami több szempontból is egy remek megtakarítási eszköz. Ugyanakkor sok esetben egy kötött célú forma a leghatékonyabb. Specifikusan nyugdíj előtakarékossági lehetőségekből is bőven válogathatunk! Ez főként azért kardinális információ, mivel hazánkban három olyan konstrukció is elérhető, amire állami adójóváírás keretében támogatást kaphatsz. Ilyen a nyugdíjbiztosítás, az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj-előtakarékossági számla is. Azt azonban feltétlenül szem előtt kell tartanod, hogy ezek a megoldások rendkívül eltérő kondíciókkal rendelkeznek, ezért a személyes preferenciáid nagyban befolyásolják, melyik mellett ajánlott letenni a voksod. Míg ugyanis például a pénztári eszköz rendkívül rugalmasnak tekinthető, addig a biztosítói forma nagy előnye a beépített fedezeti elem. Ugyanígy eltér az állami támogatással rendelkező módozatoknál a kockázati szint, az ajánlott futamidő, vagy épp az optimális havi befizetés mértéke is.
Körültekintően, szakértő segítségével válassz nyugdíj előtakarékossági formát
Ahhoz, hogy végül hosszú távon is megfelelő eredményeket érhess el, nem csupán a különféle befolyásoló tényezők elemzése elengedhetetlen, de pontosan tisztában kell lenned a céljaiddal és a lehetőségeiddel egyaránt. Amennyiben például bevételeidtől többen is függnek, akkor olyan konstrukció mellett szerencsés határoznod, ami arra az esetre is védelmet nyújt, ha veled esetleg történne valami. A nyugdíjbiztosítás fedezete ilyenkor hatalmas segítség lehet. Ezzel együtt tanácsos az adójóváírás teljes összegét kihasználnod, amennyire ehhez minden egyéb körülmény adott. Ezt a különféle nyugdíj előtakarékossági eszközök kombinálásával érheted el. Ugyanakkor az is előfordulhat, miszerint az élethelyzeted azt indokolja, hogy a kötött célú megtakarítások mellett párhuzamosan valamilyen klasszikus befektetésbe tedd pénzed egy részét. Ezek hosszú távon sorsdöntő befolyással bíró kérdések, így feltétlenül nagy odafigyelést igényel megválaszolásuk. Ám a rendelkezésre álló lehetőségeket átlátni igen komplex feladat, hiszen a választék óriási, az egyes kondíciók pedig még azonos struktúra esetén is merőben eltérők lehetnek. Ezért a legbölcsebb, amit tehetsz, hogy már az első pillanattól kezdve szakértői segítséget kérsz a portfóliód összeállításához. Egy független pénzügyi szakember útmutatásaival jóval egyszerűbb dolgod lesz, így pedig garantáltan nem jelent majd problémát időskori anyagi biztonságod megteremtése.
More Stories
Jusson el hirdetésével sok emberhez gyorsan
Ezért népszerű megoldás az acél trapézlemez kerítés
A megfelelő autószőnyeg vásárlása